Kertépítés, kertépítő megoldások, ötletek


Tudnunk kell, hogy a kert nem erdő, vagy rét, ahol hatalmas helye van mindennek szabadon nőni, fejlődni. Sokszor a cserjék, bokrok végleges magassága már kisebb fák magassága is lehet, de ezt egy díszkertben nem hagyhatjuk, hacsak ez a kert nem több hektáron terül el, bár még ott is foglalkoznunk kell növényeinkkel, ha szépet akarunk, mivel a dísznövények, igénylik ezt a törődést, nem úgy, mint vadon élő társaik. Ezért, ha elhatározzuk, hogy szép kertet szeretnénk, nézzünk utána milyen növényeket érdemes telepíteni, ami viszonylag kevesebb gondozással is szép lehet.

Sziklakert meghatározás, képek, sziklakerti növények

Sziklakert építése nyáron is

Behelyeztük a kisebb sziklákat, kisebb részről van szó. Jöhetnek a növények is. Kánikula van, 30 fok feletti maximumokkal. Ami nem okoz problémát az ültetésben sem, talán egy fokkal jobb, mint fagyos földbe ültetni, vagyis könnyebb. Megfelelő öntözés mellett lehet ilyenkor is telepíteni, ha betartunk pár apró szabályt. Persze, ha árnyékosabb kicsit a területünk előnyben vagyunk, az egész nap, napos területtel szemben. Telepítsük bátran sziklakerti növényeinket ilyen időben is. Mindig az adott területet felmérve telepítsünk sziklakertet, fontos a lejtés, ne építsünk púpokat. Sokszor látni "púpépítést", ami nem igazán szép, ha a természetet megfigyeljük, hogy alakulnak ki sziklakertek, rájövünk miért ne tegyünk ilyet. Érdemes egy-két túra alkalmával megfigyelni a sziklás kerteket.
Spiegel Ákos 06 30 530 62 52




Kapcsolódó cikkek és oldalak:

Kellemes kertészkedést Mindenkinek! Élvezzék kertjüket!

Spiegel Ákos
SD Kertépítés
www.s-d.hu